Első találkozás

Első találkozás

Karácsony másodnapján vendég érkezett a Fazola házba. A boltíves tornácon szorgoskodó Rozi ijedt meg hirtelen, mert váratlanul ráköszöntek:

– Adjon Isten te lány! A gazdád itthon van?

Rozi ijedtében még csak nem is válaszolt, hanem a szobában üldögélő gazdájához rohant be.

– Jöjjön Fazola uram, vendég érkezett!

– Ki te lány? Ismeretlen! Mire kiment a vendégeket fogadni, ők már a faragott mátraköves feljárón jöttek fel a házba.

Hofner uram kíséretében, Karl Ferenc, Karl Ottó és Karl Tekla jöttek Miskolcról látogatóba.

– Kerüljenek beljebb! – invitálta a vendégeket Fazola uram. A belső, nagyszobába vezette őket, ahol a kandallóban izzott a bükki fa, árasztva ünnepélyes melegét. Rozi bort, és süteményt tett az asztalra, és kínálta a vendégeket.

Karl Ferenc rátért jövetelük céljára.

– Elnézést a váratlan zavarásért, de ha már Egerben vagyunk, szeretnénk gratulálni a megyeháza kapujához, nagyon szép munka!

– Köszönöm, de attól tartok, kissé túlbecsülik főorvos uramék azokat a kapukat! – válaszolta a házigazda, és megtöltötte a poharakat a rubinpiros tibolddaróci borból.

– Finom bor! Honnan való? – kérdezte Karl Ottó testőrhadnagy.

– A környéki, Felsőtárkányról! – válaszolta a gazda.

Tekla az ablaknál ült, a csembaló előtti forgószéken, ujjai a billentyűket babrálták, majd, mint egy rossz gyerek, leütött egy hangot.

– Véletlen. – nézet bocsánatkérően a házigazdára.

– Ha kedve van, játsszon rajta valamit a kisasszony. Mióta megvettem egy bécsi mestertől, alig volt időm rá.

Tekla, miután az édesapjától is biztatást kapott, felhajtotta a csembaló fedelét, hosszú ujjait végigfutatta a billentyűkön, előbb futamot játszott rajta, majd Bach Karácsonyi oratóriumából egy részletet. Tekla a menüett után egy gyors, fergeteges polkára váltott, karcsú ujjai szélsebesen cikáztak a billentyűkön, arca is kivirult, tekintetében pajkos fények csillantak, dereka is ringott, hullámzott. Fiatalsága, kedves szépsége, játéka derűt, tavaszt varázsolt a falak közé.

Amikor befejezte a játékát, lezárta a csembaló fedelét.

– Gyönyörű volt, kisasszony! Kegyed igazán nagyszerűen bánik a billentyűkkel! – mondta Fazola elragadással.

Tekla zavartan nézett körül, és meglátta az almárium tetején ékeskedő rózsaszálat.

– Azt hittem igazi, vasból van? – vette fel. Meg szabad néznem? Olyan, mint ha igazi lenne!

Fazola gondolt egyet. Tekintete előbb Teklára, majd a vasrózsára tévedt. Hirtelen mozdulattal felemelte a virágot, és a leány kezébe tette:

– Hogy mégse menjen el tőlem üres kézzel az én kedves vendégem, tessék, fogadja el kisasszony!

Tekla hirtelen hálás csókot nyomott a házigazda arcára, és szívéhez szorította a rózsát, majd, mint valami rossz gyerek, kiszaladt vele a házból.

– Búcsúzunk, Fazola uram, köszönjük a vendéglátást, igazán jó volt itt! Ha Miskolcon jár, keressen meg bennünket! – mondta Karl Ferenc ezredorvos, Tekla édesapja.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük