Karácsonyi éj

 

Szokatlanul világos reggelre ébredt Fazola, mintha a hold elfelejtette volna folytatni útját az égi úton. Az ablakon át, csodálkozva látta a fehérbe öltözött várost. Éjszaka leesett a hó, és még mindig nagy pelyhekben hullik. Csodálatosan szép, a levegőnek is friss illata van. Ha el tudnék kapni egy hópelyhet, és nem olvadna el a tenyeremen, meg tudnám mintázni vasból, gondolta, de Rozi visítása vetett véget ámulatának.

– Mi baj! Nyúznak te lány?

– Fazola uram szóljon rá Joskóra, hógolyóval dobál!

Délre ki este magát a felhő, és eltűnt. Vastag hótakaró lepett el mindent, szikrázott rajta az előbújt sápadt képű nap.

 

Este az égbolt ragyogott a sok fényes csillagtól, a feljövő telihold ráköszöntött a behavazott városra. Éjféli misére harangoztak. A Szent Mihály-templom előtti téren a csilingelő szánkók törték a szűz havat.

Az éjféli misén illő volt a város színe javának megjelennie. Lassan megtelt a templom belseje, a padokban először az elöljáróságok foglalhattak helyet, csak azután a szegényebb polgárok.

Fazola a vasműves céhmesterekkel ült a padsorokban. Éppen előttem ültek a Borbíróék ők hárman. Sárikának arrébb is kellett húzódni, mert alig láttam tőle. Mire beharangoztak, zsúfolásig megtelt a templom. Az oltár két oldalán egy-egy karácsonyfa, égő gyertyáival hintette szét az ünnepi hangulatot.

Csengettyűszóra, hat ministráns segédletével három pap vonult be misét celebrálni. Az orgona felzúgott.

„Dicsőség menyben az istennek”

Énekelte az egybegyűlt hívősereg. Fazola szerette az orgonamuzsikát, neki is volt egy csembalója, amin olykor-olykor nem művészi fokon játszott.

„Pásztorok, pásztorok örvendezve”

Igen, neki is örvendeznie kellene, hiszen sokéves kitartó munka után elérte célját, megvan a vasérc, méghozzá kohósításra alkalmas. Mária Terézia uralkodónktól kitüntetés, megbízói oklevél.

„Óh gyönyörű szép titokzatos éj”

Ezen a hólepte éjjen, úgy érzi, élete fontos fordulópontjához érkezett. Egy korszak zárult le most. Szerette ezt a hős várost, ahol történelmi hangulatot árasztó bányák alatt oly szépen összerázódott a magyar, az itt maradt török, a bevándorló görög, a rác és a német nemzetiség nagy, békés közösségben.

Szerette ezt a várost, fiának fogadta, otthont, kenyeret adott neki. Nincs maradása, nyughatatlan. Egy vasmű születik majd a Bükkben, a Garadna völgyében, Diósgyőr és Miskolc kapujában.

Ez az álma! Massa, hámorok, vasműves nemzedékek.

„Dicsőség menyben az istennek,

És békesség a földön az alkotó embereknek.”

Boldog karácsonyt, köszöntötték egymást a templom előtt, és ki-ki családjával elindult, vagy gyalog, vagy lovas szánon haza a csillagos égbolt alatt.