Új haza

Az ablakon át fény szűrődik be a szobába. Fazola mester hirtelen felugrik. Hol vagyok, mi ez a szoba! Kis idő telt bele, míg magához tért.

– Na, ezt meg kell szoknom! – mondta, és az ablakot kinyitotta.

Valamelyik templom éppen a hetet kongatta.

– Ha tudnám, hogy melyik az, Würzburgban persze minden harangot ismertem.

Az ablakhoz ment, a függönyt elhúzta és kikönyökölt.

Teleszívta tüdejét a beáramló friss levegővel, kis ideig bent tartotta, és úgy ízlelte: ez olyan, mint az otthoni levegő, ez friss, és erőt ad.

Szemközt a fogadó túlsó oldalán, a patak partján kovácsolt vaskerítés, mögötte a patak felöl sövény húzódik. A sövényen a verébnép lopja a napot, tollazatát felborzolva gubbasztanak egymás mellett. Ha az egyiknek eszébe jut, hogy leszálljon a tüskék közül, a többi szinte abban a pillanatban követi. A lovak által hátrahagyott trágyából csipegetnek, majd szinte egyszerre, surrr, vissza a védelmet adó tüskés sövények közé.

 

Illedelmesen verik a szoba ajtaját. Fazola megrezzen.

– Ki az?

– Én vagyok Fazola mester! Török, a fogadó szolgája.

– A reggelijét hoztam!

– Hozza be!

Ezzel a szolga belépett a szobába és a reggelit az asztalra tette.

– Jó étvágyat Fazola mester! – már kifelé indult, mikor Fazola mester hangja megállította.

– Mondja csak! Van itt egy megbízható borbélymester, aki eljönne rendbe hozni az ábrázatom?

– Hogyne Fazola uram, tudok én egyet, mire a falatozást elintézi már itt is lesz! Közben a földig érő, valaha veres színű kötényében kitolatott a szobából.

Fazolának miután a reggelijét elköltötte, még ideje sem volt arra, hogy kiáltson a szolgának, máris kopogtak az ajtaján.

Fazola uram! Hívhatom a capillorum cincinnatort – ahogy ő nevezte a borbélyt!

– Hívja, igyekezzen, mert sok a dolgom!

Egy pillanat múlva kiderült, hogy a borbély az ajtó előtt áll, hívni se kell, már be is telepedett a szobába. Fazola látva a serénykedő mestert, széket húzott az ablak alá, és leült, várta, hogy szappanhabbal bepamacsolja az arcát. Fazola csak most nézett fel, és láthatta a borbélyt, mivel egy szappanos tállal állt előtte.

– Jaj! Borbélyuram úgy meg ijesztett!

A borbély ábrázata inkább hasonlított agy száraz kóron tartott vén kecskére, mint a Mindenható által teremtett emberi lényre. Ha hirtelen ránéz az ember, meg is ijed, mint ahogy Fazola urammal történt.

Kíváncsi, pletykahordozó ember volt a borbély. Fazolát már-már idegesítette véget nem érő karattyolása, de azért faggatta a mindentudó öreget. Ő kotyogta ki mellékesen, hogy Esterházy püspök pályázatot hirdetett a vármegyeháza rácsos kapujának elkészítésére, és egyik vendége, az öreg Kaminszky Kázmér és fia Kaminszky Efrém lakatosmesterek ma reggel újságolták, hogy az ő terveik a legszebbek. Így bizonyosan ők kapják a megbízást. Ez a hír láthatóan érdekelte Fazolát, mert nagy buzgalommal részleteket kérdezgetett, és már nem is zavarta a locsogás.

– És hol jelentik be magukat a pályázók, azt nem tudja? – érdeklődött, és felemelte hátratámasztott fejét a karszékről, hogy a mesternek abba kellett hagynia a munkát.

– Hol, hol? – ismételgette a borbély. – Csakis a püspöki palotában, hol másutt!

– És mondja csak jó uram, meddig lehet jelentkezni?

– Kaminszky uram azt mondta, hogy holnap jár le, ha jól értettem!

– Holnap este!

– Holnap este, az urat is érdekli? Tán nem valami vasműves ember uraságod?

– Hát afféle, – tért ki a részletek elől Fazola.

Alighogy elment a borbély, jött Gergő, és egy másik inasgyerek Demeter a Hofner-házból, üzenetet hoztak.

– Hofner mester úr üzeni, hogy Fazola urat várják ebédre, délben!

– Mondjátok meg, hogy ebédre ott leszek, köszönöm a meghívást! – erre a két kisinas egymást lökdösve, nevetgélve elfutottak.

Mire összeszedte magát a hirtelen rászakadt gondolatából, tíz órát harangoztak.

Azonnal elmegyek jelentkezni a püspökségre a vármegye kapuja miatt, morfondírozott magában, ott van a helyem a legjobbak között, itt a lehetőség, de ha nem nyerek, akkor is ott kell lennem. Így elmélkedett magában. Azon kapta magát, hogy már félúton van.

Már lassan elhűlt az ebéd, amikor Fazola Henrik megérkezett. A borbíró lánya, Sárika átkiáltott a szomszédból Julinak, aki a kerítésen keresztül leste a jóképű németet.

Fazola a műhelyen keresztül ment, és papírgöngyöleggel a hóna alatt, belépett a szobába. Hofnerné a terítékkel bajlódott még, a házigazda már az asztalfőn ült türelmetlenül, és nem titkolta elégedetlenségét.

– No, megjött Fazola uram! – csak annyit mondott.

Fazola a bajusza alól elmormogott valami köszöntésfélét, és sebesen letelepedett az asztal sarkára Hofner János lakatosmester mellé.

– Én ebéd után dologhoz látok, atyámuram! Pályázok a vármegye kapujára.

Hofner János mestert ez a bejelentés látszólag nem lepte meg, mert a derék borbély jóvoltából már előre tudta, hol járt, sőt, már tudott a pályázatról is. Őt, mint a vasműves céhtanács tagját, Eger város megbecsült mesterét felszólították, hogy adjon be rajzot a püspöki irodán, de hamar letette a gondját az ilyen kihívásnak. Elvégre ő a kapulakatok mestere, és nem a díszkapuké. Azt sem szereti, ha mások megelőzik a szakmában, Kaminszky uram művészember, biztosan ő kapja a megbízást.

Hofner a leveses tányérból fel sem nézve szólt Fazolához, először használva keresztnevét:

– Tudod-e Henrik fiam – a név hallatára Fazola felkapta fejét –,  hogy Kaminszky is benne van a pályázatban? Hát csak jól gondold meg, nem lenne az jó, ha úgy kérnél műhelyt, hogy utolsó vagy a pályázó mesterek között. Erre is gondolj ám!

De ő csak erősködött, hogy remek elképzelése született útközben, a Hit, Remény és Szeretet vasszobrait fogja belemintázni a virágkelyhek és a burjánzó indák közé.

Fazola sovány arca tüzelt a lelkesedéstől.

– Az más, Henrik fiam! Ha így gondolod, akkor csináld meg, és add be a pályarajzot. Holnap este lezárják, a püspök úr bírálja el a rajzokat.

 

A nagy ebédlő asztalon szétterített fehér fapíron először gyors kézvonással lágyan hajló hullámvonalat rajzolt, amely két végén kiegyenesedett. Középen merőleges párhuzamosak osztották ketté az alsó részeket, majd a papír alján ismét karcsú hullám fodrosodott. Így kezdte a tervezést, majd apró holdacskákat rakott az aljára ezekből bomlottak ki a gazdag összevisszaságban hajladozó levelek, a kunkori indák, amelyek betöltötték a kapu két szárnyát. Mert ez már kapu volt, még a zár helyét is megjelölte. A halványan megrajzolt motívumot sokáig figyelte, javítgatta, és csak akkor, amikor minden részletében elégedett volt vele, vitte át a teljes rajzra.

Hofnerné többször is belesett az ablakon, félszemmel csak, nehogy megzavarja elmélyült munkájában az alkotót. Henrik egyszer csak nyöszörögve kiegyenesedet, görnyedtéből, majd egy-két lépést hátrált, és úgy vizsgálta szinte szemrebbenés nélkül az asztalon fekvő rajzot.

Jó lesz! Jó ez, Würzburgban Oegg mester ezt tanította – mondta magában–  és hozzálátott, hogy tussal végighúzza a megrajzolt vonalakat, figurákat.

Addig nem kelt fel az asztaltól, amíg készen nincs a tusrajzzal, hadd vigye holnap reggel a püspöki dominus hivatalába a többi közé. Aztán döntsön a püspök úr, megállja-e helyét Fazola Henrik Kaminszky egri lakatosmester mellett. Amikor a tusrajzzal elkészült, felállt, pár lépésről is megnézte a rajzot, amelyet egy vázához támasztott, hogy az ajtóban állva is láthassa.

Ekkor jött be Hofnerék szolgálója a tenyeres-talpas, nem annyira emberre, mint inkább valami háziállatra hasonlító jobbágylány a lámpával. Hangos adjonisten után tette le körülményesen a rajz elé a lámpást, s amilyen gyorsan csak lehetett, alaposan megnézte Henriket és a művét. Zavarában olyan gyengéden vágta be maga után az ajtót, hogy Henrik összerezzent s még a rajz is lecsúszott az öblös üvegváza támasztékáról.

 

Beesteledett. Gergő és a másik inasgyerek Demeter, a műhelyt zárta. Gondosan oda kellett figyelni, mert Hofner mester úr négy zárral óvta portékáját, szerszámait és házát a zsiványoktól. Mostanában egyre több a lopás Eger városában, még a püspöki palotába is bejutottak a zsiványok. Éjszaka járkálási tilalom van érvényben, akit a pandúrok elkapnak az a megyeháza tömlöcébe kerül, még nem tisztázza magát. Így járt Hofner mester kereszt fia is, aki egy lányt kísért haza, majd hazajövet a pandúrokba botlott, akik három napig vasra verve tartottak a tömlöcben. A püspök úr közbenjárására szabadították ki a pandúrok karmai közül. Annak ellenére, hogy pandúrok vigyáznak a városra, mégis előfordul betörés, lopás, ezért kell a gazdának vigyázni értékeire.